Történelem és magyar szakosként sokszor találkozik a hagyományos papír alapú oktatás, és az új digitalizált egymással. Fontos észrevennünk, hogy az informatika új távlatokat nyit meg bármely tantárgy számára.
A történelem tanulása során rengeteg szemléltető anyagot találhatunk az interneten. Például festményeket, térképeket. A térképek használatának az oktatásban egészen új perspektívát nyithat a https://mapire.eu/hu/. Az oldalon lehetőségünk nyílik városra szűkíteni a térképet, és a jelenlegi térkép fölé helyezhetjük a régi, már digitalizált térképeket, ezáltal megfigyelhetjük mennyit változott egy terület felosztása, az utak elhelyezkedése, vagy akár egy folyó szabályozottsága. Sokszor kiderül, hogy egy régen ott állt építmény volnalait még a mai épületek vonalai is kirajzolják. Az alábbi képen egymás mellé helyezve látható a két térkép, de egymásra is helyezhetőek.
Mivel a történelemórán betekintést engedhetünk a tanulóknak a művészettörténetbe is, így a festmények bemutatása is sorra kerülhet. Erre segítséget nyújt a Képcsarnok https://gallery.hungaricana.hu/hu/.
A digitalizált könyvek és folyóiratok sora jelent már meg az interneten. Az egészen régi kódexek bemutathatók az irodalom vagy a nyelvtan régebbi korainak tanulmányozásakor. De a folyóiratok könnyű elérhetősége miatt számtalan történelmi eseménybe személyes betekintést engedhetünk a tanulóknak, hogy a kor embere mit írt vagy olvasott azokról a történésekről.
Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a tanulóknak először utat kell mutatnunk, hogy a hatalmas adatrengetegből hogyan találják meg maguk számára a legrelevánsabb anyagot, hogy ezzel tovább bővítsék tudásukat.