A Tankocka bizonyára egy érdekes oldal, ahol rendkívül hasznos feladatokat lehet készíteni, főként nyelvtanulás témakörben, mivel hanganyag is feltölthető.
A kész tankockák megtekintése során néhányat kissé túlzsúfoltnak találtam, de összességében segített ötletek gyűjtésében, hogy milyen módon használható ki ez a program. Továbbá azt is egy nagyszerű lehetőségnek tartom, hogy megoszthatom bárkivel az elkészült tankockámat, amiből így más is profitálhat. Természetesen ez az ellenőrizetlen információátadás hátrány is lehet, tehát jó, ha háttértudással rendelkező ember megtekinti a feladatot, ezalatt a tanárt értem, és csak ez után kerül a diákokhoz.
Amikor létrehoztam először a történelem, ókori Egyiptom témakörben az első, néhány párosításból álló tankockámat az zökkenőmentesen ment, aztán amikor mindezt másodszor, ismét előröl kezdve megkíséreltem, akkor valami oknál fogva lefagyott a szövegsáv több helyen is. Például nem tudtam a kurzorral belekattintani sem a feladatkiírás begépeléséhez, sem a párosítás egyik tagját a kép mellé sokszori próbálkozásra sem tudtam beírni és fogalmam sincs, hogy miért nem. Lehet, hogy az internetem nem volt elég gyors, vagy nem tudom, mivel más okát nem találom. Amikor pedig újratöltettem az oldalt, akkor az addigi munkám törlődött, de a problémám fennállt. Mindenesetre amennyire megtetszett az első próbálkozásom alkalmával, annyira nagyot csalódtam benne másodikra. Ennek ellenére félve nekiláttam harmadszor.
Most sikerült, de nem bővítettem túl, mivel a képernyőfelvétel mérete nem lehet végtelen. Az említett kockagyártás folyamata itt megtekinthető.
Remélem sikerült reális képet adnom egy remélem csak nekem lefagyó klassz kis programról. Sok sikert a használatához.